Miért kell személyesen is találkoznunk fotózás előtt?
Mert nem ismerjük egymást.
Az interneten manapság már mindent lehet. Csak egy személyes találkozó alkalmával derül ki, hogy egyáltalán ‘létezel’, és a képek amiket küldtél tényleg valódiak.
Mivel ez egyik fél részéről sem kötelező, így fontos a minimális szimpátia…. Ellenkező esetben a modell nem tud majd úgy nézni a fotósra, hogy abból remek képek szülessenek, ha pedig a fotós nem ‘lát a modellben fantáziát’ akkor abból szintén nem lesznek majd jó fotók.
Ha ezt nem tudod megoldani, akkor nagy eséllyel a fotózást sem veszed majd komolyan. A lefoglalt műterem pedig pénzbe kerül, amit nekem akkor is ki kell fizetnem, ha Te valamilyen oknál fogva mégsem jössz el.
Tehát először találkozunk, és megbeszéljük a további részleteket jól :)
Megoldható, hogy privát képek is készülhessenek?
Természetesen. Ennek részleteit a személyes találkozón megbeszéljük.
Hol lesz a fotózás?
A legtöbb esetben Budapesten, vagy környékén. A fotózásokat témától függően a következő helyszíneken tudom megvalósítani:
- Műterem
Egy műteremben közel ideálisak a lehetőségek ahhoz, hogy remek fotókat készítsünk. Cserébe ezt bérelni kell. Azon felül, hogy ez pénzbe kerül (amit általában közösen megosztva fizetünk) kb. egy héttel előre le is kell foglalnom.
- Kültér
Szabadtéren fotózni jó, ám van az a fránya időjárás, ami erősen befolyásolja hogy milyen képek készülhetnek – ha egyáltalán készülhetnek. Emiatt a kültéri fotózások sokszor az időjárás miatt nem jönnek össze, ezt bele kell kalkulálni, amikor ilyet tervezünk.
Nem mellékesen kell egy megfelelő helyszín is, ami alkalmas fotózára. Ilyen akad ugyan Budapesten is, de várhatóan sok-sok járókelő lesz a ‘háttérben’, ami nem feltétlenül cél.
- Mobil stúdió
Ha van saját lakásod (vagy egyéb fotózásra alkalmas helyiség) akkor oda is tudok menni mobil vakukkal. Ezek persze nem olyan szuperek, mint ami egy profi műteremben rendelkezésünkre állna, cserébe szinte bárhová vihetők, így tudunk akár konyhás, fürdőszobás, hálószobás, ‘saját szobás’ képeket is készíteni :)
Sminkes, Fodrász?
Ha van olyan ismerősöd, aki szívesen jönne veled, és megcsinálja a hajadat, vagy épp a sminkedet az remek, jöhet nyugodtan. Ha nincs, akkor még mindig tudunk keresni. Ez azonban nem mindig jön össze TFCD alapon – érthető okokból.
Pénzért természetesen egyből rengeteg jelentkező lenne – ezt viszont én nem tudom finanszírozni, ha ilyen igényed van, akkor ezt neked kell fizetni.
Természetesen mindezt magadnak is megoldhatod, a műtermekben általában van ilyesmire alkalmas helyiség. Azonban arra ügyelni kell, hogy a fotón biztosan minden apró probléma (zsíros haj, lenőtt festés, kopott körömlakk, stb) látszani fog, amiket utólag általában már nagyon nehéz korrigálni.
Ruha, Stylist?
Nem vagyok stylist, és nincs is ilyen ismerősöm. Ebből adódóan általában ruhákat NEM tudok biztosítani a fotózásokra. Tehát abban fotózlak, amit hozol magaddal (több modell esetén egymás közötti cserebere jól szokott működni, beszéljétek meg egymással ki mit tud hozni :)
Természetesen egy-egy fotózáshoz javasolni szoktam öltözéket – de csak a fentiek figyelembe vételével. Általánosságban azonban néhány tanács:
- Lehetőleg egyszínű ruhákat hozzál, a nagyon tarka vagy sűrű mintás dolgokkal csak nagyom limitált lehetőségeink lesznek.
- A fehérneműre is érvényes, hogy lehetőleg egyszínű legyen, és passzoljon egymáshoz (és az egyéb ruhákhoz) Mindez akkor is nagyon fontos, ha azt nem tervezzük megmutatni a fotókon. Ilyenkor leginkább arra kell figyelni, hogy ne vágjon be, ne lógjon ki, ne üssön át ott, ahol nem kellene ;)
A fentiek miatt praktikus mindenből többfélét hozni, aztán majd eldöntjük melyikből mit lehet kihozni. A műtermekben biztosan van mosdó, és öltöző is, de arra azért figyelni kell, hogy a túl sok átöltözés ne vegye el az időt a fotózástól. Általában 3-4 átöltözés belefér, ha több modell is van, akkor lehet felváltva csinálni, és akkor nem vár senki senkire túl sokat :)
Jöhet-e kísérő a fotózásra?
Természetesen jöhet, ha mindenképp szeretnél magaddal hozni valakit. Én azonban nem ajánlom, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy Téged fog a legjobban zavarni. Főleg ha a párodról van szó. Ha az adott fotózásra több modell is jön, akkor pedig egész egyszerűen nem fogunk elférni, ha mindenki hoz magával még egy embert…
Mindemellett, ha engem – vagy a stáb bármely tagját feltartja a munkában, akkor én fogom megkérni, hogy menjen inkább sétálni. – Szerencsére ilyesmire eddig nem volt szükség :)
Mikor kapom meg a képeket?
Ez attól függ, mire van szükséged:
- Nyers (.NEF) képek
Ezeket azonnal oda tudom adni, amennyiben van nálad egy pendrive. Ha nem sürgős, vagy épp nincs nálad pendrive, akkor legkésőbb másnap küldöm a linket, ahonnan letöltheted őket. Azonban ezek igen sok helyet (~5Mb/kép) foglalnak, és megfelelő szoftver nélkül még csak megnézni sem tudod őket. Ez csak azoknak való, akik saját maguk szeretnék kidolgozni a fotókat.
- Nézőképek
Ezeket is azonnal megkaphatod, ha van nálad egy pendrive. Ha nem sürgős, vagy épp nincs nálad pendrive, akkor legkésőbb másnap küldöm a linket, ahonnan letöltheted őket. Ezek kis helyigényű, de gyenge minőségű .jpg képek. Alapvetően csak arra valók, hogy gyorsan megnézhesd, és kiválogasd melyek tetszenek.
Tudom hogy nehéz kivárni a kész képeket, valószínűleg már a nézőképek is tetszenek, de kérlek ezeket NE töltsd fel sehová! Várd meg a kész fotókat, megéri.
- Kész fotók
Erre általában ~2 hetet várnod kell.
A kész fotók kiválogatása és kidolgozása sok időt igényel, és ezzel sajnos nem állok jól :( Az azonban sokat gyorsít, ha a nézőképek alapján előre kiválogatod, melyek tetszenek. Amint kész vagyok, a kidolgozott fotókat képernyőre optimalizált (HD), és eredeti méretekben elküldöm levélben és/vagy letölthetővé teszem számodra.