Andrews Kft.

Ez volt az a cég, ahol több mint 10 éven át dolgoztam… De ha csak ennyit jelentene, ez a cikk itt most nem is létezne. Mit is adott akkor nekem az Andrews a fizetésen kívül? :)

Az önéletrajzom publikus, tehát bárki láthatja a benne szereplő – és a visszajelzések alapján – jól hangzó dolgokat :) Én is csak így utólag látom, hogy (szakmai szemszögből) mit is jelentett mindez számomra:

Kezdetben, amikor csatlakoztam a céghez, csak egy lelkes ám Linux és hálózatbiztonság iránt erősen érdeklődő újonc voltam. Hozzátéve, hogy a diplomámnak ugyan köze nincs az IT területhez, de önkéntes alapon jelentős részt vállaltam az – akkor még igen ritkának számító – Sun Solaris alapú számítógépes hálózat kiépítésében és üzemeltetésében. Már akkor világossá vált számomra, hogy ez sokkal jobb dolog, mint az akkoriban uralkodó(?) egyéb vackok, mint: Windows NT, Win3.1, Novell NetWare.

Ilyen háttérrel – és minimális munkatapasztalattal – kerültem bele egy olyan profi mérnökcsapatba, ahol már akkor igen magas színvonalú tűzfal és szerver üzemeltetés folyt, természetesen Linux alapokon.

Innentől kezdve lehetőségem volt azzal foglalkozni, amit eddig csak hobbiból műveltem. Ez biztosította számomra azt az óriási inspirációt, hogy minél mélyebben megismerjem a Linux operációs rendszert és a rá épülő mindenféle – főként hálózatokkal és biztonsággal kapcsolatos – megoldásokat. A munka jellegéből adódó rugalmas munkaidőnek, és a rengeteg elvégzendő feladatnak köszönhetően valóban úgy néztek ki a napjaim, hogy nehéz volt megkülönböztetni a ‘kötelező’ munkát, és a saját érdeklődésből végzett feladatokat és tanulmányokat. És mindezen törekvéseimet a munkáltatóm honorálta is…

Mivel az Andrews Kft. szolgáltatásai egy saját fejlesztésű alkalmazás szintű tűzfalra (ALF) épültek, ezért ezen területen is olyan szintű ismereteket, és tapasztalatokat szerezhettem, amikhez semmilyen más módon nem lehetséges hozzáférni. Most, hogy már ismerek/üzemeltetek más – nagy cégek által preferált – ‘dobozos’ megoldásokat is, bátran állíthatom hogy tudásában messze felülmúlja bármelyiket!

Mindezek mellet, az Andrews Kft. úttörőként kezdet foglalkozni a különböző virtualizációs technológiákkal, majd később a VMware megoldásait hivatalos partnercégként is szállította – és használja ma is. Mivel ez a terület is érdekesnek tűnt számomra, így elsők között foglalkozhattam ezekkel. Ez megint egy olyan hatalmas lehetőséget volt számomra, amit az nekik köszönhetek. Manapság persze már mindenkinek természetes hogy valamilyen virtualizációs megoldást használ. Azonban úgy érzem, látom és tapasztalom, hogy a virtualizációt alkalmazó cégek esetében ezen megoldások biztonsága nagyon is hiányos – ha egyáltalán foglalkoznak ezzel.

Ehhez szorosan kapcsolódóan olyan hardver megoldásokkal is találkozhattam, amikkel ‘hobbiból’ nem nagyon van lehetőség még csak találkozni sem. Értem ezalatt a különböző hardvergyártók BLADE megoldásait, Storage eszközöket, és az őket összekötő FC hálózatokat.

Ahogy remélhetőleg a korábbi cikkeimből is kiderült, jómagam ezen területeken jelentős tapasztalatokkal rendelkezem, köszönhetően annak hogy saját és ügyfeleink számára teljes virtualizált datacenter megoldásokat terveztünk, telepítettünk, és üzemeltettünk, a hozzá szükséges biztonsági megoldásokkal együtt.

Szintén kapcsolódó szolgáltatás a rendszerek monitorozása. Jelenleg egy ‘jó nevű’ multinál dolgozva is határozottan állítom, hogy az Andrews Kft felügyeleti rendszere – ami természetesen nem csak egy szoftver, hanem annak használatával, finomhangolásával, és üzemeltetésével kapcsolatos összes megoldást jelenti – technikai színvonalában és hatékonyságában messze felülmúlja a multiknál alkalmazott több tízmilliós megoldásokat!

Ezen technológiák és megoldások megismerésén kívül, lehetőségem volt a helpdesktől kezdve egészen a datacenter tervezésig MINDEN folyamatot megismerni, gyakorolni. Sőt később mindezekről előadásokat, oktatásokat is tartani. Ez utóbbit egyébként magam sosem gondoltam volna hogy valaha is tetszeni fog, ám a kolegák és az ügyfelek visszajelzései, később pedig a nagyobb publikus előadások pozitív tapasztalatai miatt nagyon is megtetszett ez a feladatkör :)

Ezek után persze jogos kérdés lehet, hogy akkor most miért is nem ott dolgozom? Ennek több oka is van: egyik, hogy már családom van, és emiatt durván át kellett alakítanom az addigi életvitelemet. Más részük kevésbé publikus… a lényeg, hogy sajnos nem sikerült mindkettőnknek elfogadható megoldást találni.

És hogy mégis mindezt minek/kinek írtam? Leginkább azoknak, akik jelenleg életük azon stádiumában vannak, amikor még megtehetik, hogy komoly – a későbbiekben is hasznos – átfogó ismereteket és tapasztalatokat szerezzenek egy ilyen – vagy ehhez hasonló cégnél.

Mert egy multinál ezt SOHA nem fogják tudni elérni!

Munka, család, szabadidő

Az egyetlen állandó a változás maga.

Ezt már az őseink is jól tudták, és bizony ez alól az én életem sem kivétel. Így aztán, ez most remek kifogás arra, hogy miért nincsenek új cikkek/képek/beszámolók az oldalamon ;)

De hátha van akit érdekel mindez kicsit részletesebben:

Munka

Ahogy az az érdeklődők számára kiderülhetett, már nem az Andrews Kft-nél dolgozom. Nyár közepén ugyanis a Lufthansa Systems Network & Security csapatához csatlakoztam. Ahol a szakterületem nagyjából ugyan az maradt, de – annak ellenére, hogy jelentős mértékben használjuk – egyelőre nincs lehetőségem VMware termékekkel foglalkozni. Sőt, a különböző céges szabályzatok és korlátozások miatt a munkámmal kapcsolatos dolgat nem is publikálhatom szabadon.

Család

Szintén nem titkos információ az, hogy már van aki apának szólít :) Ahogy Ádám fiam cseperedik, egyre több időt, figyelmet és energiát igényel. Ezt azt hiszem egyetlen apukának/anyukának sem kell tovább ragozni… Szerencsére, a lelkes nagyszülők ebben jelentős szerepet vállalnak – ezúton is köszönet nekik ezért :)

Szabadidő

A fentiek miatt ez a fogalom erősen átértékelődött… sőt, leginkább amolyan „irányított szabadidővé” alakult az életem azon része amikor nem dolgozom, és épp nem is alszom. Ezért aztán, a valós kikapcsolódási lehetőségeket leginkább horgászattal töltjük. Ami persze nem látszik meg a régóta magára hagyott pecás oldalunkon… de talán majd egyszer lesz időnk arra is :)

Egyébként a maradék időmet szabadon beoszthatom a Jégkorong, a Fotózás, a Blog írás, és az EVE Online számára ;)