Azaz, egy digitális fotó életútja az exponáló gomb lenyomásától a kiállításig.
Manapság már bárki készíthet digitális képeket, szinte bármilyen eszközzel – okostelefonnal, webkamerával, kompakt géppel, vagy akár egy komoly DSLR géppel. Az eszköz jelen esetben szinte lényegtelen, a végcél minden esetben az, hogy megmutassuk a célközösségnek. Ezt elérhetjük azzal, hogy kitesszük a fészbúkra, vagy saját weboldalunkon megtekinthető galériánkba, de akár kiállítás is rendezünk belőlük valamelyik plázában ;)
A kép, születésétől kezdve, minden esetben sok-sok folyamaton megy keresztül a végleges fotó bemutatásáig – sőt még utána is! A különbség a következőkben rejlik:
- bele akarunk-e egyáltalán szólni ezekbe a folyamatokba?
- van-e rá egyáltalán lehetőségünk?
- hogyan és hol avatkozhatunk bele?
- érdekel-e minket a képünk sorsa a bemutatás után?
Optikai képalkotás
Ez a fotókészítés első, és egyben legfontosabb lépése, ilyenkor a szemünk – és a fényképező eszközünk – elé táruló látvány bekerül egy ‘dobozba’, ahol majd valamilyen módon rögzítésre kerül maga a fénykép. Hogy ez pontosan hogyan történik, az külön téma, és szerte az interneten is rengeteg cikk található a témában:
Ezen cikk megértéséhez ez nem feltétlenül szükséges, ám ha nem csak kattintgatni szeretnénk, akkor mindenképp hasznos előtanulmány…
Digitális képalkotás
Miután a fény bejutott a ‘dobozunkba’, azt valahogyan tárolni is kell, manapság legtöbb esetben ez egy digitális érzékelő, majd egy memóriakártya segítségével történik. Ezek fajtái és működésük is érdekes téma, de ezen cikk szempontjából most nem annyira lényeges :)
Képformátumok
- RAW
Az érzékelőre jutó fényből egy digitális adathalmaz keletkezik, amit RAW (nyers) formátumnak nevezünk. Minden digitális képalkotásra alkalmas készülék ilyen, a gyártója által kitalált, ám legkevésbé sem szabványos formátumban (.NEF,.CRW, .DCR, stb) készíti el a felvételt. Emiatt, az ilyen nyers formátumokat csak az arra felkészített szoftverekkel lehet megnyitni/megnézni/szerkeszteni. Mindemellett, az ilyen formátumban tárolt képek igen nagy helyet foglalnak el. Éppen ezért, a legtöbb digitális fényképező ebből a nyers formátumból egyből egy szabványos, ám veszteséges tömörítést használó formátumba tudja alakítani, ami általában a .jpg. Ezzel az azonnali konverzióval viszont rengeteg olyan módosítási lehetőséget veszítünk, amiket a nyers formátum használata esetén minőségromlás nélkül megtehetnénk. Ez a formátum tulajdonképpen a ‘digitális negatív’ szerepét tölti be, tehát ebből még ‘elő kell hívni’ a végleges fotót. A komolyabb fényképezőgépek képesek ilyen formában (is) elmenteni a készített képeket, amiknek az előhívásához viszont speciális szoftverekre lesz szükségünk.
- bitmap (.bmp)
A bitmap (.bmp) egy szabványos, tömörítetlen képformátum, amiben (többek között) minden képpont és annak színinformációja is tárolva van, így a keletkezett fájl mérete egyenesen arányos a képpontok számával. Ha ilyen formátumban tárolnánk egy 6 Mpixeles (3000×2000) képet, akkor az ~18Mb-ot foglalna el. Emiatt, ezt a formátumot ma már szinte sehol nem használják közvetlenül.
- jpeg (.jpg)
A jpeg egy szabványos, de veszteséges tömörítést alkalmazó képformátum. Ez azt jelenti, hogy a kép megjelenítéséhez nem szükséges információkat egyszerűen eldobja, így természetesen sokkal (10 ~ 100x) kisebb állományokat eredményezhet. Az eldobott információkat később azonban már nem tudjuk pótolni, így ebben a formátumban csak a kész végeredmény érdemes tárolni, min már további módosításokat nem szeretnénk végezni.
A jpeg formátummal kapcsolatos további mítoszok és tények
A Digitális sötétszoba
Ez az a “hely” ahol a legtöbb módosítást végezhetjük a nyers formátumú képen, úgy hogy ezzel a legkisebb mértékű minőségromlást okozzuk. A fontosabb paraméterek, amiket ilyenkor ‘büntetlenül’ módosíthatunk:
- Levels
- White balance
- Exposure
- Contrast
- Saturation
- Color Space
Ha mindezt (és még rengeteg egyebet) mi magunk szeretnénk – akár képenként egyesével – beállítgatani, akkor egy erre alkalmas szoftverre lesz szükségünk. Ezek jelentőségének megértéséhez sokkal mélyebben el kellene merülni a digitális fotókidolgozás világába, de nem is kell mindenkinek ehhez érteni, hiszen a fényképezőgép gyártók ezen beállításokat elvégzik helyettünk, amikor a gép egyből .jpg formátumba menti le a képeinket. Az már gyártótól és géptípustól függ, hogy ezeket milyen mértékben tudjuk módosítani. Ilyenkor tehát, a módosításokat végző szoftver a fényképezőgépbe van beleépítve. Ebből viszont világosan következik, hogy ezek a beállítások az összes képre vonatkozni fognak amit az adott géppel .jpg formátumba készítünk.
A kép tulajdonságainak módosítása után, egy kritikus művelet következik, ami pedig a kép jpeg (vagy egyéb szabványos) formátumba való konvertálása. Kritikus, mivel általában .jpg lesz a végeredmény, ami pedig veszteséges tömörítési algoritmust használ. Tehát, nem mindegy hogyan végzi az adott szoftver ezt a konverziót! Igen, minden szoftver máshogy, más-más beállítási lehetőségekkel, és ennek megfelelően más más fájlmérettel és minőséggel fogja létrehozni a végleges képet ugyan abból a nyers képből! Márpedig, ha a neten tesszük közzé képeinket, akkor a közönség csak a végeredményben feltöltött jpeg képet fogja látni! Több – fotósoknak szánt – képfeltöltögetős/véleményezős oldalon is tapasztaltam már, hogy a képméret limitek miatt a fotósok a rossz minőséget a kicsi megengedett feltöltési méretre fogják, pedig ez csak rajtuk és az általuk használt szoftveren múlik.
Ebben a cikkben nem célom konkrét szoftverek bemutatása, de egy megfelelően részletes leírást mégis linkelek a jpeg konverzió beállítási lehetőségeiről.
Szintén nagyon fontos, hogy csak megfelelően kalibrált monitoron végezzünk ilyen szintű módosításokat, ellenkező esetben a közönség nem ugyan azt fogja látni, ami mi szerettünk volna mutatni. Természetesen, a gyakorlatban sajnos minden igyekezetünk ellenére is mindenki a saját monitora által mutatott képet jeleníti meg, ami a kijelző minőségétől, típusától és kalibráltságától erősen függ. Éppen ezért, a monitor kalibráció a képeket nézegető közönség számára is alapvető.
Digitális képek tárolása és rendszerezése
Sokan az összes fotójukat a digitális fényképezőgépük memóriakártyáján tárolják – hiszen manapság simán elfér rajtuk több ezer kép is, minek lementeni… Egészen addig nem is aggódnak, amíg az adott kártya a birtokunkban van, üzemképes, és még van rajta hely… Amikor ezek egyike már nem áll fenn, és ez – lehet hogy évek múlva – de biztosan eljön egyszer…. Így a vele járó kisebb-nagyobb problémák is…
Hogy ezeket megelőzzük, jó előre kitalált, kipróbált, és működő képkezelési rendszert KELL alkalmaznunk. Ami így elsőre túllövésnek hangzik, de biztosan nem az! Még akkor sem, ha csak a családi fotóinkról van szó! Ha nem így teszünk, egészen biztosan rengeteg összevissza elnevezett, ki tudja melyik kártyán, CD-n, vagy laptopon megtalálható képhalmazunk lesz. Ebből az összevisszaságból aztán ha meg szeretnénk mutatni egyet-egyet valakinek, biztosan órákba telik hogy megtaláljuk – ha megvan még egyáltalán valahol….
Állománynevek, és EXIF adatok
A fényképezőgépben keletkező képeink már egyből rendelkeznek egy névvel, aminek összetételét géptípustól függően ugyan – de általában nem tudunk hatékonyan befolyásolni. Ezzel addig nincs is baj, amíg a kártyán vannak, mert a gépek általában gondoskodnak arról hogy ezek egyediek legyenek – még akkor is ha az expo számláló általában 4 jegyű száma átvált. Amint lementjük egy számítógépre, ott máris problémákba ütközünk ugyanis ahány szoftver annyiféleképpen szeretne segíteni nekünk és jól átnevezi a képeinket valami olyanra, ami alapján soha nem fogjuk tudni, hogy a kép miről szól, mikor, hol és melyik gépünkkel készült.
Ezt a kezdődő káoszt úgy tudjuk megelőzni, hogy tudatosan előre kitalált módszer szerint nevezzük el az állományokat, már a memóriakártyáról való első letöltéskor. Ez esetben sem szeretnék konkrét szoftvereket és azok beállításait mutogatni (majd lesz olyan cikk is, és akkor lehet rám csodálkozni, hogy van élet a photoshop-on kívül is :)
Fontos, hogy ezek az állományok sokkal több mindent tartalmaznak, mint magát a képet. Ezek közül az egyik legfontosabb az EXIF. Ezek olyan adatok, amikből többek között kiderülhet mikor, hol milyen eszközök – és azok milyen beállításaival készült az eredeti képkocka.
A megfelelő állománynevek megértéséhez, álljon itt egy példa:
DSC_8877.JPG -> 20110529-D70_038877.jpg
Hogyan is jött ez össze:
- ’20110529′
Ezt gondolom mindenki kitalálta, hogy ez a kép készítésének dátuma. (EXIF: ‘Date/Time Original’) Ezt az információt a fényképezőgép teszi bele, szóval fontos hogy az órája mindig megfelelően legyen beállítva, különben csak növeljük a káoszt a képeink között…
- ‘-’
Ez egy sima kötőjel – hogy ne follyon össze a dátum a többi mindennel ;)
- ‘D70_03′
A ‘D70‘ a fényképező típusa, amivel készült. Ezt is a gép teszi bele (EXIF ‘Camera Model Name’) majd a ‘_03‘ egy manuálisan odabiggyesztett karaktersorozat, ami egy elválasztókarakter (_) után azt jelzi, hogy a gépemben már 3x körbefordult a számláló. Ezzel tulajdonképpen kibővítettem az expószámláló 4 számjegyét, így a sorszámok folyamatosak maradnak, és azt mutatják, hogy ténylegesen hányadik kép ami az adott géppel készült.
- ’8877′
Ez az eredeti állománynévben szereplő számláló – ami ugye gyorsan átfordulhat, ezzel elveszítve a lényegét. Az EXIF adatok közül általában elérhető egyébként a valódi számadat is: ‘Shutter Count’
- .jpg
Ez pedig az eredeti állomány kiterjesztése, ami nem feltétlenül mindig .jpg, lehet a gyártó saját RAW (D70 esetében .NEF) formátuma is – vagy akár mindkettő, természetesen két külön kép formájában.
Ilyen – vagy ehhez hasonló – elnevezési sémákat minden valamire való szoftvernek tudnia kellene kezelni, amivel már a letöltés során megfelelőre nevezhetjük képeinket. Az általam használt szoftver importálási funkciójánál például így kell mindezt megadni: “[YEAR][MONTH][DAY]-[model3]_03[onum][oext]” Amiből látszik, hogy az egyetlen kézi karaktersorozat a ‘_03′ erre kell csak figyelnem, hogy átváltáskor ezt is megváltoztassam, a többi minden benne van a fényképezőből kiköpött állományokban.
Válogatás és címkézés
Mindegy milyen szinten műveljük a fotózást, előbb vagy utóbb rengeteg fotónk lesz. Annyira, hogy az hamar kezelhetetlenné válik, még akkor is ha konzekvensen és megfelelően nevezzük el őket. Az első és kulcsfontosságú megoldás erre a TÖRLÉS. Igen, úgy értem hogy a rossz/béna/homályos/nemtetsző/félresikerült képeket azonnal töröljük! Ezzel megmentve magunkat egy csomó későbbi felesleges munkától, tárterület igénytől, és az őrülettől ;)
Ha csak a valóban értékelhető képeket tartjuk meg, akkor sokkal könnyebb lesz azokat kordában tartani, és katalogizálni. – Ez ugyanis a következő lépés, hogy valamilyen szoftver segítségével logikai rendbe állítsuk a sok-sok képet. Erre a feladatra megint csak rengeteg szoftver alkalmas lehet, a válasszuk a nekünk megfelelőt. Szerintem, a következőket kell(ene) tudni egy ilyen szoftvernek:
- importáláskor automatikus átnevezés és könyvtárstruktúrába helyezés lehetősége EXIF adatok alapján.
- hierarchikus katalógusok/csoportok létrehozásának lehetősége, az eredeti képek módosítása nélkül, lehetőleg saját magunk által szerkeszthető ‘tag’-ekkel.
- egy kép több kategóriába is kerülhessen
- timeline – azaz a képeket rendezhessünk időrendbe
- verzió kezelés – azaz ha módosítani szeretnénk valamelyik képet, azt úgy tegye, hogy az eredetit NEM módosítja, hanem egy új verziót hoz létre – betartva az általunk meghatározott nevezéktant!
- exportálás – azaz a kívánt képeket (automatikus átméretezési lehetőséggel) egyből összepakolhassuk a nekünk fontos formában (webalbum, .zip fájl, külön könyvtár, CD/DVD, stb)
Természetesen, ezek csak az én alapvető igényeim egy ilyen szoftverrel kapcsolatban. Mivel ezekből tényleg rengeteg van -így mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt, egy kis guglizással ;)
Archiválás és mentés
Idáig nagyon kevesen jutnak – azok is általában csak egy adatvesztés után. Nem is próbálom túlmagyarázni ennek szükségességét, inkább csak leírom én hogyan teszem ezt:
- minden fotózást (nyaralást/kirándulást/összejövetelt) a memória kártyák (igen, viszek tartalékot is) formázásával kezdek.
- a komolyabb fotózásokat esetén RAW (+jpeg) , nyaralást egyebet csak jpeg-ben fotózóm.
- az esemény (nyaralás/kirándulás/bármi) után egyből lementem a kártya tartalmát egy kártyaolvasóval ellátott mobil tárolóegységre.
- importálom a képeket a gépemre, (amiben tükrözött és titkosított tárolóegységeket használok) majd kiválogatom, katalogizálom, szerkesztem, retusálom őket.
- a gépemen lévő fotókat és a katalogizáláshoz szükséges adatbázisokat rendszeresen lementem egy 3. külső (titkosított) tárolóegységre.
Így – mérettől függően – de legalább egy évnyi nyers fotó megvan a mobil kártyaolvasós egységen, minden válogatott/módosított/katalogizált kép megvan a gépemen, és egy 3. tárolóegységen is. Ez – az egyre növekvő tárolók megjelenésével – tartható megoldásnak tűnik…
Digitális képek publikálása
Ezt viszont mindenki megteszi valahogy. Legtöbben persze szándékosan teszik közzé fotóit: levélben, MMS-ben, közösségi oldalon, fotós portálokon, privátnak hitt ‘zugokban’ – ám nem tisztában ennek következményeivel.
Nézzük, mit tehetünk a képeink megfelelő publikálása érdekében:
- Megvan nálunk az eredeti kép.
Jogi dolgokba nem szeretnék mélyebben belefolyni, ám ez alapvető dolog. Van ugyanis olyan helyzet, hogy be kell tudni bizonyítani hogy a képet mi csináltuk…
- Vízjelet pakolunk a fotóinkra.
Ez akár jó dolog is lehet, mert reklám a fotósnak – ha nem viszi túlzásba. Én személy szerint nem szeretem őket, de lehet csak azért mert túl sok a rossz példa, vagy még nem találtam meg a képeimhez és a stílusomhoz illőt ;)
- ‘Kis méretben’ tesszük csak közzé képeinket.
Ez szinte természetes is, minek egy böngészőben/telefono/tableten 10 Mp-es kép, amikor nagyon jó esetben is a kijelzőnk full HD felbontást (1920×1080) tud ‘csak’, ami valójában ~2Mpixelt jelent! Ez a felbontás – tapasztalataim szerint – a kifejezetten nagy panoráma képeimhez is elegendőnek bizonyult. Ezen kívül, az állományok mérete sem mindegy, hiszen azt mindenkinek le kell tölteni a böngészőjével. Arról nem is beszélve, hogy sok oldalon van feltöltési méretkorlát… na, ilyen esetekben jó ha tudjuk hogyan lehet kis állományméretű, de jó minőségű képeket létrehozni…
Képeink publikálása esetén azonban soha ne feledjük:
Ami egyszer az internetre került, azt szinte bárki megnézheti, megszerezheti, lemásolhatja, ellophatja. És onnan teljesen eltüntetni sok esetben lehetetlen.
Persze, én köztudottan paranóiás vagyok – ez nálam szakmai ártalom ;)