Ha „megszólal” a nyelestengely

Határozottan nem ilyen témájú írással akartam indítani az oldalamat, de kénytelen vagyok ezt közzé tenni…

A mi autónk

Furcsa véletlen, hogy pont most, amikor Zsófi néni bejelentette a 2 milliomodik magyar Suzukit, én arról fogok beszélni amiről ők kussolnak és/vagy tagadnak…

A történet

Közel 4 évvel ezelőtt, megvettük első saját autónkat. A választás – főként anyagi korlátok miatt – a „mi autónkra” esett, konkrétan az egyik (1,3 benzines 5MT 2WD) Suzuki Swift (2005-2010) modellre. Egészen mostanáig tökéletesen meg is voltunk vele elégedve, még annak ellenére is, hogy párszor visszahívták ilyen-olyan kisebb hibajavításra, alkatrészcserére. Persze van az a bizonyos Suzuki váltó-betegség – ami a fejlemények után már szintén megérne egy pár mondatot…

A kocsit a Suzuki Pest (ma már Auto-Fort) márkaképviseletnél vettük, és oda is hordtuk kötelező szervizelésre rendszeresen. Ez csak azért fontos, mert konkrétan az ő kedvességüket, segítőkészségüket és szakértelmüket tapasztalhattam meg közvetlenül…

Az eddigi szervizelésekkel nem volt különösebb gond vagy probléma, ha leszámítjuk azt, hogy mindig lényegesen drágábban csinálták, mint máshol – de előnyükre szól, hogy hamar megcsinálták, és nem kellett messzire mennem érte :)

Egy nap aztán felfigyeltem, hogy a kocsi furán morog menet közben… Volt már ilyen régebben is, akkor a fékpofák adták a fura hangot – állítólag az eredeti gyári betét ilyen. Így most is erre gondoltam először, de ahogy vizsgáltam, kiderült, hogy nem lehet a fék, mert a kerékfordulathoz és/vagy a fékezéshez nincs semmi köze a zajnak… Sokkal inkább van a motor fordulatszámához, és ahogy egyre jobban figyeltem és hallgattam, körvonalazódott, hogy nem csak a fordulat, hanem inkább a leadott nyomaték az, ami befolyásolja a morgás mértékét. Ebből számomra egyértelművé vált, hogy valahol az áttétel és a kerekek meghajtása körül lehet a probléma, ami várhatóan egy laikus számára is rosszul hangzik, én viszont – szerénytelenül mondhatom, hogy jelentős műszaki tapasztalattal rendelkezem – komolyan aggódni kezdtem :o

Fel is hívtam egyből a szokásos szerviz munkatársait, ahová másnap be is vittem a kocsit, hogy vizsgálják meg, mi adja a fura hangot. A munkafelvételen ismét elmeséltem, mit tapasztalok, és hogy ebből mire következtetek… kis várakozás után egy szakember jött, és elmentünk kipróbálni, hogy ő is hallja miről beszélek. Alig gurultunk ki a szerviz kapuján, az első 3 megtett méter után a szerelő rám nézett és azt mondta: nyelestengely csapágy. Mivel autókkal sosem foglalkoztam igazán, kértem némi magyarázatot a kifejezés megértéséhez, majd megelégedéssel nyugtáztam, hogy legalább jól sejtettem, hol a probléma.

Azt azonban még mindig nem értettem, hogy ez mitől van. Az autó viszonylag új, szinte csak én vezettem, érzésem szerint nem hajtottam szét, normál használat mellett következett ez be, 57000 km körül – ami szintén nem indokolja, hogy bármi tönkremenjen a váltóban (vagy bárhol!)

Kérdésemre a szerelő azt mondta, hogy ő ügyfélkörhöz tudja kapcsolni ezt a hibajelenséget, mégpedig:

  • fiatalok
  • futárok
  • céges autók

Ezek közül, nagy jóindulattal is csak a fiatal az egyetlen rám, mint ügyfélre jellemző dolog passzol… Ki is fejtette, hogy csak azoknál jön elő, akik „széthajtják” a kocsit. Ez már kezdte igencsak bökni a csőrömet, és kértem mutassa már meg mit ért széthajtás alatt. Megmutatta: 2 sebességfokozatban egészen 4000-es fordulatig „hajtotta” szegény járművet! Ezen a ponton kezdtem elveszíteni a kedvességemet és megértőképességemet… finoman próbáltam megérdeklődni a szakembertől, hogy ez mégis mitől széthajtás??? Egyáltalán mitől hajtás??? A motor ugyanis a legnagyobb nyomatékát 4800-as fordulatszámon adja le! (Aki ült már ilyen autóba,n az azt is tudja, hogy 3000 alatt nem is gyorsul szegény.) Erre csak csendben nézett rám, és azt mondta, ő normál esetben eddig nem szokta „kipörgetni” és aki így használja, várhatóan soha nem lesz ilyen csapágyproblémája. Kezdtem végleg elveszíteni a türelmemet… az elektronika ugyanis ezt a motort 6500-as(!) fordulatnál szabályozza le, addig pedig végig üzemszerű fordulatszámokról beszélünk!

A szavaiból, és a használt kifejezésekből viszont egyértelműen arra következtettem, hogy nem most lát ilyen problémát először – és ez a történet kimenetelének ismeretében igen fontos momentum!

Visszamentünk a szervizbe, ahol ecsetelte, hogy mit lehet ezzel tenni:

Bejöhetek bármikor, még aznap megcsinálják: kicserélik a problémás csapágyakat, a művelet várható költsége pedig: 150.000 HUF lesz.

Ezen már csak röhögtem, és kértem hogy menjünk vissza a munkafelvételre, mert az szerintem nem elfogadható, hogy egy „új” gépjárműben 57.000 km után az ilyen mértékű meghibásodást normálisnak tekintik, és kifizettetik a cserét a tulajdonossal. Főleg hogy ha belegondolok: mit várhatok ezután??? 60.000 km-ként 150.000 HUF-os szerviz rendszeresen???

Kérdeztem a munkafelvételen, hogy mi van ha ez a probléma a garancia időn belül előjön? A válasz a következő volt: „akkor természetesen ingyen megjavítjuk”. Ez pedig azt jelenti, hogy a probléma üzemszerű használat során előjön! – és ezt el is ismerik azzal, hogy garanciaidőn belül szó nélkül javítják!!!

Ezt megint csak nem hagyhattam annyiban, és kijelentettem, hogy szerintem ez egyáltalán nem elfogadható, és kértem, hogy adjanak egy írásos szakvéleményt a járművem állapotáról és problémájáról. Itt változott meg a hangnem a részükről, és egyből elutasításba váltott át: Ők ilyet nem tudnak adni. Kérdem én, hogy akkor ki tud ilyet, ha a hivatalos Suzuki márkaszerviz NEM???

Ezek után a munkafelvételis ember elkezdte lökni a hülyeséget, amikből idéznék párat:

  • …egy kávéfőző esetében biztosan mindenki elolvassa a használati útmutatót, de egy 3 millás autó esetében senki…
  • …valakinek ki kell fizetnie a révészt…
  • …biztosan nem volt megfelelően szervizelve…
  • …lehet hogy nem cseréltek benne olajat…
  • …ezt még senkinek nem sikerült megreklamálnia és garancia időn túl elintéznie…

Ezen a ponton kértem hogy a főnökével szeretnék beszélni. Fel is hívta a főnökét, a beszélgetés a következőképp zajlott:

  • Helló, van itt egy ügyfél, és megszólalt neki a nyelestengely…
  • Hol vásárolták a kocsit?
  • A Suzuki Pest-nél.
  • Hol szervizelték a kocsit?
  • A Suzuki Pestnél.
  • Megvolt minden kötelező szerviz?
  • Igen, mindegyik időben megvolt.
  • Hány kilométer van a kocsiban?
  • 57000 km
  • Garancia időn belül van még?
  • Nem, már nem.

A többi nem is érdekes, nyilván azt kapta válaszul a főnökétől, hogy húzd az időt, hülyítsd még pár hétig azzal, hogy megkérdezzük a Suzuki Magyarországot…

De egy lényeges információt azért akaratlanul is adtak:

  • a probléma létezik, hiszen egy főnök is tudja, miről van szó, egyetlen kifejezésből(!)
  • tudják, hogy ez rendszeres probléma,
  • tudják hogy az ügyfélre kell tolni a szart, mert a Suzuki Magyarország nem hajlandó elismerni a problémát

Utána persze azt kaptam válaszul hogy: van remény, jövő héten megkeressük ez ügyben, addig tárgyalnak a Suzukival….

Mindez 3 hete volt, és most nyögték ki, hogy: Sajnáljuk, de nem garanciális probléma!

A fura az, hogy a fórumokat, alkatrészboltokat keresgélve megállapítható hogy:

  • több helyen szakemberek megállapították, hogy a váltó egyszerűen alul van méretezve
  • az alkatrészboltok teli vannak a problémás csapággyal
  • a csapágyból létezik megerősített változat

Ezek után feltételezem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Lehet, hogy már veled is kifizettették egyszer ennek a költségeit, lehet hogy még nem jött elő, de a fentiekből biztosan állíthatom, hogy elő fog jönni a Te autódban is.

3 hozzászólás for “Ha „megszólal” a nyelestengely”

Zrubi

says:

Kis update az ügyben:

Felhívtam több márkaszervizt is, amiből kiderült, hogy:

– kb azonos áron dolgoznak, ez az ár pedig 100.000 HUF körül mozog. – A hozzáállás persze változó: Volt ahol magától érthetődő volt a csereautó a szervizelés idejére.

– Arra is kaptam tippet, miért kaphattam ennél többet az említett szervizben: „arra az esetre, ha esetleg kuplungot is kell cserélni” (Azonban olyan még egyszer sem volt, hogy az ajánlatban lévő összegnél kevesebbet kellett volna fizetnem…)

– Az is kiderült, hogy a suzuki (kb 2 éve) lecserélte a kérdéses nyelestengely csapágyat egy másik, erősebb darabra. Ezzel tulajdonképp elismerve a szériahiba tényét.

Ezek után, úgy érzem – ha kedvem és energiám lenne hozzá – sikeresen lehetne pereskedni. De nincs.

De lehet hogy másnak van ;)

A tények magukért beszélnek.

Zrubi

says:

Újabb fejlemények:

– Ezek után mégsem hagytam annyiban a dolgot, írtam egy panaszlevelet a szerviznek, amiben kértem, hogy ha nem tudják elintézni saját hatáskörön belül a dolgot, akkor erről írásban tájékoztassanak, a döntéshozó vezetők megnevezésével. Amivel aztán személyesen fordulhatok a Suzuki magyarországhoz és a fogyasztóvédelemhez egyaránt.

– Másnap hívtak is, hogy legyek még egy kis türelemmel, újratárgyalják az ügyet a Suzuki magyarországgal :)

– Pár nappal később ismét hívtak, hogy ugyan még nem sikerült elintézni, de a szerviz saját költségre bevállalja a javítást, és majd ők lerendezik a Suzukivla később :))

– Ma megyek a kocsiért, remélhetőleg rendben kicserélték a problémás alkatrészeket.

Zrubi

says:

A végeredmény:

A kocsit ingyen megjavították, az összes érintett csapágyat kicserélték. A morgás meg is szűnt, cserébe – gondolom a váltó szétszedése miatt – most sokszor nem talál be a megfelelő sebességbe. Ez remélhetőleg bekopik, és elmúlik hamarosan…

Az egész procedúra folyamán egyvalamire azért nagyon ügyeltek: Semmi ezzel kapcsolatos információ nem került írásba. Az egyetlen hivatalos bejegyzés a szervizkönyv, ahová bekerül a csapágycserék ténye.