XenClient XT – 3.1

A Citrix XenClient máig az egyetlen desktop virtualizációt célzó kereskedelmi termékcsalád. Korábbi cikkeimben már volt róluk szó, ám akkor még eléggé gyermekcipőben jártak ezen a viszonylag újnak számító területen. Volt is nagy kavarodás (az állítólagos) különböző verziók között, miközben publikusan csak egyetlen verzió volt elérhető, ami akkor XenClient Express néven futott. Jelenleg ezek a változatok már határozottan külön - de legalábbis ketté - váltak. A továbbiakban a XenClient XT verzióról lesz szó.

Különbségek az XenClient Enterprise változathoz képest

A XenClient XT technikailag sokkal inkább a régi Express változat utódja, felépítésében erősen elválik az Enterpise-től, amiben a fő hangsúlyt a központi management kapta. Ez a változat sokkal inkább a biztonsági megoldásokra koncentrál: xenclientxt
  • Network Isolation

Ahogy a fenti ábrán is jól látható, a külső hálózatokkal kapcsolatot tartó szolgáltatások - és eszközök! - külön erre a célra dedikált virtuális gépekbe (Service VM) kerültek.

  • Hardened Dom0

A Dom0 operációs rendszere - ami természetesen ez esetben is Linux - SELinux támogatással is rendelkezik.

  • Hardware-assisted security

Az Intel vPro technológiának köszönhetően lehetőség van különböző "hardveresen támogatott biztonsági lehetőségekre" is - ám ezekről ugye nemrég derült ki, hogy valójában inkább beépített backdoor szolgáltatásokat nyújt.

Telepítés

A rendszer telepítése ez esetben is egyszerű, azonban ha szeretnénk komolyabb biztonsági megoldásokat is használni (Trusted Boot, SELinux, XSM), javasolt még a telepítés előtt elolvasni az egyébként remek és bőséges dokumentációhalmazt, amit a termékhez kapunk.

 A motorháztető alatt

A rendszer a 4.1.3 verziójú Xen kernelre épül, a dom0 és a Service VM-ek pedig egy 2.6.32 verziójú SELinux támogatással rendelkező kernelen futnak. Az Enterprise változathoz képest nem elhanyagolható különbség az sem, hogy nem próbálják meg lehetetlenné tenni a rendszerhez való mélyebb hozzáférést: Crtl + Shift + T - és máris kapunk egy Dom0 terminált :) Így a rendszer felépítésével és működésével kapcsolatos részletes információkat nem volt nehéz összeszedni - persze azért a Service VM-ekbe való bejutáshoz utána kellett járni néhány nem (publikusan) dokumentált fícsörnek ;)

XenClient Synchronizer

Az Enterprise változathoz hasonlóan természetesen itt is használhatunk központilag létrehozott és karbantartott virtuális gépeket, amihez azonban egy teljesen külön szerver arzenálra lesz szükségünk:
  • Oracle 11g Database Server
  • Citrix License Server
  • Web Server
  • CLI Host
Ezen megoldások telepítése és beállítása is remekül dokumentálva van, így ezekre én most itt nem is térek ki.   Ahogy látható, ez a változat valóban a biztonsági megoldásokra helyezi a hangsúlyt. Ezt már érdemben össze is lehetne hasonlítani a Qubes megoldásával, azonban a felhasználó által használható virtuális gépek itt is kizárólag HVM típúsúak lehetnek. Ezzel szemben a Qubes OS Seamless GUI Integration megközelítése sokkal kényelmesebb felhasználói élményt biztosít, lényegesen több biztonsági megoldás mellett! És ráadásul mindezt ingyen - míg a XenClient XT licencköltségei közel sem elhanyagolhatóak. Ezen kívül sajnos azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Citrix is 'csak' egy amerikai multi, így várhatóan az ő termékei is tartalmaznak az NSA által megrendelt fícsöröket ;)

XenClient Enterprise – 5.0

A Citrix XenClient máig az egyetlen desktop virtualizációt célzó kereskedelmi termékcsalád. Korábbi cikkeimben már volt róluk szó, ám akkor még eléggé gyermekcipőben jártak ezen a viszonylag újnak számító területen. Volt is nagy kavarodás (az állítólagos) különböző verziók között, miközben publikusan csak egyetlen verzió volt elérhető, ami akkor XenClient Express néven futott. Jelenleg ezek a változatok már határozottan külön - de legalábbis ketté - váltak, a továbbiakban a XenClient Enterprise 5 illetve a XenClient Express  verziókról lesz szó.

Mi a különbség a most tárgyalt két verzió között?

Technikailag semmi, mindkettő ugyan arra a XenClient Engine-re épül. Azonban az Enterprise a nevének megfelelő célközönségnek szól - tehát nagyvállalati felhasználásra. Ennek megfelelően erre is van kihegyezve, legfőbb tulajdonsága a központi felügyeletről szól, és persze nincs ingyen. A XenClient Express ettől annyiban különbözik, hogy (a megfelelő licencek hiánya miatt) nem képes központi szerverhez csatlakozni, így csak lokális virtuális gépek futtatására alkalmas. Cserébe ingyen használhatjuk - bár az ide vonatkozó licenceket érdemes egy jogásszal értelmeztetni először ;) 1350049701200

XenClient Engine

Ez tulajdonképpen maga a hypervisor - azaz a virtualizációért felelős szoftver, kiegészítve egy grafikus kezelőfelülettel. Mindebből a felhasználók természetesen csak a grafikus kezelőfelületet látják, annyira hogy a lehetőségeink erősen le is vannak korlátozva a következőkre:
  • Felhasználó regisztráció

Nagyvállalati környezetben egy központi, egyébként lokális felhasználó létrehozása.

  • Hálózathoz (WiFi és Ethernet) csatlakozás.

Ez ugye alapvető, hiszen hálózat nélkül nincs is élet :)

  • Beépített alkalmazások használata

Ez egy igen praktikus és hasznos lehetőség, tulajdonképpen olyan előre telepített mini virtuális gépben (Citrix Receiver) futó alkalmazásokról van szó, mint pl: böngésző (google chrome) Remote Desktop kliens...

  • Lokális virtuális gépek létrehozása

Vagyis a lényeg: hogy futtathassunk több egymástól független virtuális gépet :) Fontos azonban, hogy ezeknek semmi közük a központilag létrehozott virtuális gépekhez!

  • Citrix Receiver

Vállalati környezetben ezzel (ami tulajdonképpen egy speciális virtuális gép) kapcsolódhatunk a központi szerverhez, hogy onnan virtuális gépeket töltsünk le, majd használjunk azokat.

Mindezt persze hasonló feltételekkel, mint amit az előző verzióknál is láthattunk, tehát kizárólag HVM guest-ek futtatására képes, bármiféle komolyabb biztonsági megoldást nélkülözve, de lehetőségünk van több virtuális gép egyidejű futtatására. De mindez meg sem közelíti a Qubes OS által nyújtott biztonsági és kényelmi szolgáltatásokat.

Telepítés

A rendszer telepítése nem igényel különösebb szakértelmet, és rengeteg dokumentáció is rendelkezésünkre áll a témában, amihez a linkeket a regisztációt követően el is küldenek számunkra. Regisztrálni pedig mindenképp kell a Citrix oldalán, anélkül ugyanis a telepítőkészletet sem tudjuk letölteni..

 A motorháztető alatt

Egy átlagos felhasználó ezt már el sem olvassa, neki elég hogy szép és működik. Örül, és használja :) Azonban ahogyan az előző verziókat is igyekeztem kibelezni, ennél is pontosan ezt tettem. Annak ellenére, hogy ezt a gyártók igyekeztek "lehetetlenné" tenni. Persze lehetetlen nincs, így ki is derültek a turpisságok. A rendszer a 4.2.2 verziójú Xen kernelre épül, a dom0 pedig egy 3.8.13-orc verziójú Linux kernelen fut.

Shadow partíciók

ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk1' [128.00 MiB] inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk2' [128.00 MiB] inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk5' [2.00 GiB]   inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk6' [2.00 GiB]   inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk7' [512.00 MiB] inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk8' [512.00 MiB] inherit
ACTIVE   '/dev/NxVG-25ebd965bb57/NxDisk9' [227.63 GiB] inherit
Furcsa, nem dokumentált fícsör. A célja egyelőre ismeretlen, talán valamiféle LVM backup számára fenntartott hely. Az éles rendszer ugyanis így néz ki:
Filesystem           Size  Used Avail Use% Mounted on
/dev/mapper/NxDisk5  2.0G 1003M  878M  54% /
udev                 350M  4.0K  350M   1% /dev
tmpfs                152M  972K  151M   1% /run
none                 5.0M     0  5.0M   0% /run/lock
none                 380M   16K  380M   1% /run/shm
/dev/mapper/NxDisk1  120M   56M   59M  49% /boot
/dev/mapper/NxDisk8  488M  2.5M  460M   1% /var/log
/dev/mapper/NxDisk9  224G  2.0G  211G   1% /nxtop

Beépített backdoor hegyek

#
# Root password
#
ROOT_PASSWD=biker1
# When a fatal error occurs, the installer will put a screen
# that this password can be typed in to access the shell.
# Dont use a $ in the password.
INSTALLER_BACKDOOR_PASSWD="Q"
# Password needed to enable FIST mode
# Dont use a $ in the password.
INSTALLER_FIST_BACKDOOR_PASSWD="f1St"
#
# Encryption
#
DEFAULT_LUKS_PW=9nvnWRHiX0as6gCSRAP
Természetesen mindezt biztosan nem ártó szándékkal csinálják, tutira benne van a több oldalas licenc szerződés valamelyik értelmezhetetlen szövegezésű, apró betűs részében ;) Ettől függetlenül biztonsági szempontból eléggé kérdéses mindegyik fent látható "fícsör". Ezek ugyanis a telepítő CD-n is megtalálható install script részletei. És nem, ezeket később a telepítés során NEM változtatja meg, sőt a default LUKS jelszó sem lesz törölve, miután a felhasználó sajátot állított be:
UUID:          	e631ff96-82af-420c-b5f5-6cb0247f2b8f

Key Slot 0: ENABLED
	Iterations:         	126451
	Salt:               	2d 43 84 fc e3 52 74 6c ed 01 0e 7d 81 55 6b 35 
	                      	de 14 bb f7 8e 33 6b d0 e3 e8 30 55 77 da de 5d 
	Key material offset:	8
	AF stripes:            	4000
Key Slot 1: ENABLED
	Iterations:         	127953
	Salt:               	60 a4 45 34 97 76 1e 3c 8a a8 05 6d 03 b6 fd 16 
	                      	5a f1 a7 f2 6f a8 a7 f4 d7 5b d7 49 32 1d 7e 12 
	Key material offset:	264
	AF stripes:            	4000

Kikapcsolt dom0 console

Szintén biztosan egy újabb felhasználóbarát fícsör, hogy még véleltlenül se lehessen (könnyen) felfedezni/megváltoztatni a rendszer azon elemeit, amik a GUI alatt vannak. Természetesen azért mindig van kerülő út, így azért csak sikerült begyűjteni néhány információt a rendszerről ;)  

XenClient Synchronizer

Vállalati környezetben ez a szerver oldal, aminek segítségével központilag kezelhetjük a felhasználókat, azok munkaállomásait, és az általuk használt virtuális gépeket. Nem meglepő módon ez egy Windows alatt futó alkalmazás, tehát kell alá tenni egy külön szervert, amire előre kell telepíteni egy Hyper-v és egy windows 2008 (vagy 2012) operációs rendszert is. Ezen követelmények miatt, ezt egyelőre nem volt (kedvem) lehetőségem kipróbálni. Mindezekből is világosan látszik, hogy a célközönség a nagyvállalati környezet, ahol a felhasználóknak semmi köze sem lehet a keze alá adott géphez - még ha az valójában egy hordozható eszköz is. Az is világos, hogy nem a biztonság az első szempont, sokkal inkább a központi management. - Persze ez már így is sokkal biztonságosabb mint egy átlagos "egy oprendszeres" munkaállomás... Az Express verzió tehát mindennek a lebutított változata, csak véletlenül(?) benne maradt a nagyvállalati környezetben akár fícsörnek is tekinthető vicces backdoor csokor.  

XenClient – 2.0

Egy korábbi cikkben írtam arról az elvetemült igényemről, hogy egy biztonságos destop operációs rendszert szeretnék használni, ahol nem keverednek a céges adataim/alkalmazásaim a priváttal, és legfőképp nem a szórakozásra használtakkal... A Citrix elsőként jelent meg a piacon egy  széles körben használható desktop virtualizációs megoldással, amely alapjául egy valódi Type1 típusú hypervisor szolgál: a Xen A hivatalos marketing ömleny természetesen a Citrix oldalain olvasható, én ezt a részt ugranám, és rátérnék arra, hogy mit is kapunk valójában.

Verziók

Először is tisztázni kell, hogy pontosan melyik verzióról is van szó:

Ez a XenDesktop részeként használható, nagyvállalatoknak szánt megoldás.

Ez egy titokzatos, magas biztonsági szintet ígérő verzió - ám erről egyelőre kizárólag marketing anyag érhető el...

Ez lenne a nép számára is ingyenesen használható megoldás, ami vizsgálatunk további tárgyát is képezi :)

Telepítés

Hardver Követelmények

A hivatalosan támogatott hardverek listája megtalálható a termék weboldalán Ezek között sajnos az én laptopom sem szerepel, de ettől függetlenül egy próbát megért, és kiderült hogy mik azok a bizonyos sarkalatos pontok:
  • VT-x

Ezen a fícsör megléte elengedhetetlen, nélküle egyáltalán nem telepíthető a rendszer (ahogy semmilyen más egyéb Type1 hypervisor sem)

  • VT-d

Ennek hiányát a telepítő jelzi, ám a gyakorlatban csak a VM-ek 3D támogatás hiányát okozza.

  • GPU

Ezzel kapcsolatban a telepítő nem nyilatkozik, a telepítés gyakorlatilag bármilyen GPU-val sikeres lesz, ám a rendszer támogatott GPU hiányában csak "Safe Grapics Mode"-ban hajlandó elindulni. Ez később a VM-ekre is kihatással van, ők is csak limitált felbontással (1024x768) és sebességgel (fbdev) fogynak működni...

  • HDD

Erről csak annyit, hogy a telepítés során a TELJES diszket birtokba veszi a rendszer, külön partícióra nem telepíthető. Erre amúgy a telepítés során fel is hívja a figyelmet.

Ha a fenti követelményeknek (többé-kevésbé) megfelel a hardverünk, akkor hipp-hopp fel is települ, és az első sikeres boot után a rendszer grafikus felülete fogad bennünket, ahol többek között virtuális gépeket hozhatunk létre - és végül is, ez volt a cél :) A virtuális gépek létrehozására - egyelőre - két lehetőségünk van:
  • Local Disc

Azt hiszem ezt nem kell túlmagyarázni, lokális médiáról való telepítést jelent :) Tehát, ha van a közelünkben telepítő CD, (vagy image) akkor a guest oprendszer telepítése semmiben nem különbözik egy normális telepítéstől.

  • Synchronizer

Ezen megoldás segítségével, egy központi szerveren hozhatunk létre szabványos VM-eket, amiket aztán a kliensek letölthetnek és használhatnak, Olyan egyéb járulékos előnyökkel mint: 'Dynamic VM Image Mode'  használata. Természetesen ennek előfeltétele, a Synchronizer szerver, és a róla elérhető VM-ek előkészítése...

Használat

Amint sikerült egy legalább egy VM-et létrehoznunk, máris használatba vehetjük. Fontos kiemelni, hogy - egyelőre - a VM-ek között, a (hálózaton kívül) semmiféle egyéb kapcsolat nincs, egyszerre mindig csak az egyik VM konzolját látjuk és használhatjuk. A közös beviteli és kimeneti eszközök (egér, billentyűzet, hangkártya, monitor!, stb) mindig az 'aktív' VM-hez vannak rendelve. Fontos kiemelni, hogy a 3D támogatás - ami tulajdonképp csak marketing elnevezés - szükséges egyéb olyan fícsörök használatához is, aminek semmi köze a 3D-hez. Ilyen pl.: a külső monitor használata, ami egy laptop esetében mindennapos... Ezt azonban egyszerre csak egy VM birtokolhatja, a többieknek ilyenkor be kell érni a beépített kijelzővel. Tehát, hiába van (akár több) külső monitorunk, több VM egyidejű megjelenítésére nincs lehetőségünk.

Közösködés

Ha már van némi fogalmunk egy hypervisor (esetünkben a Xen) működésével kapcsolatban, akkor tudjuk, hogy van egy bizonyos dom0 nevezetű izé, ami közvetlenül a hardverelemekkel tartja a kapcsolatot, így ő lesz a közös pontja a rendszernek. Aki hozzáfér ehhez, az ugyanis teljes joggal birtokolhatja és befolyásolhatja a gépünkön futó összes VM működését. Ez tehát, a rendszerünk gyenge pontja is egyben. Amit láthatjuk, ezen megoldás esetében valóban minden eszközt a dom0 lát, kezel és birtokol:
00:00.0 Host bridge: Intel Corporation Mobile PM965/GM965/GL960 Memory Controller Hub (rev 03)
00:02.0 VGA compatible controller: Intel Corporation Mobile GM965/GL960 Integrated Graphics Controller (primary) (rev 03)
00:02.1 Display controller: Intel Corporation Mobile GM965/GL960 Integrated Graphics Controller (secondary) (rev 03)
00:1a.0 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB UHCI Controller #4 (rev 03)
00:1a.1 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB UHCI Controller #5 (rev 03)
00:1a.7 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB2 EHCI Controller #2 (rev 03)
00:1b.0 Audio device: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) HD Audio Controller (rev 03)
00:1c.0 PCI bridge: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) PCI Express Port 1 (rev 03)
00:1c.1 PCI bridge: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) PCI Express Port 2 (rev 03)
00:1c.2 PCI bridge: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) PCI Express Port 3 (rev 03)
00:1c.3 PCI bridge: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) PCI Express Port 4 (rev 03)
00:1d.0 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB UHCI Controller #1 (rev 03)
00:1d.1 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB UHCI Controller #2 (rev 03)
00:1d.2 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB UHCI Controller #3 (rev 03)
00:1d.7 USB Controller: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) USB2 EHCI Controller #1 (rev 03)
00:1e.0 PCI bridge: Intel Corporation 82801 Mobile PCI Bridge (rev f3)
00:1f.0 ISA bridge: Intel Corporation 82801HEM (ICH8M) LPC Interface Controller (rev 03)
00:1f.1 IDE interface: Intel Corporation 82801HBM/HEM (ICH8M/ICH8M-E) IDE Controller (rev 03)
00:1f.2 SATA controller: Intel Corporation 82801HBM/HEM (ICH8M/ICH8M-E) SATA AHCI Controller (rev 03)
00:1f.3 SMBus: Intel Corporation 82801H (ICH8 Family) SMBus Controller (rev 03)
02:00.0 Ethernet controller: Realtek Semiconductor Co., Ltd. RTL8111/8168B PCI Express Gigabit Ethernet controller (rev 01)
08:00.0 Network controller: Intel Corporation PRO/Wireless 3945ABG [Golan] Network Connection (rev 02)
Ebből az következik, hogy a hálózati interfészeket, és így a külső fizikai hálózattal való összeköttetést is a dom0-re bízták:
brbridged Link encap:Ethernet  HWaddr 00:16:D3:8D:DB:F9  
          UP BROADCAST MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

brinterna Link encap:Ethernet  HWaddr 82:0C:37:96:E1:4E  
          UP BROADCAST RUNNING MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

brshared  Link encap:Ethernet  HWaddr FE:FF:FF:FF:FF:FF  
          inet addr:172.16.25.1  Bcast:172.16.25.255  Mask:255.255.255.0
          UP BROADCAST RUNNING MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

brwireles Link encap:Ethernet  HWaddr FE:FF:FF:FF:FF:FF  
          inet addr:172.16.26.1  Bcast:172.16.26.255  Mask:255.255.255.0
          UP BROADCAST RUNNING MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

eth0      Link encap:Ethernet  HWaddr 00:16:D3:8D:DB:F9  
          UP BROADCAST PROMISC MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:1000
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)
          Interrupt:162 

lo        Link encap:Local Loopback  
          inet addr:127.0.0.1  Mask:255.0.0.0
          UP LOOPBACK RUNNING  MTU:16436  Metric:1
          RX packets:4 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:4 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:296 (296.0 B)  TX bytes:296 (296.0 B)

uivm      Link encap:Ethernet  HWaddr 8A:6C:C3:83:70:B6  
          inet addr:10.169.142.1  Bcast:10.169.142.255  Mask:255.255.255.0
          UP BROADCAST RUNNING MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:0
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

vif2.0    Link encap:Ethernet  HWaddr FE:FF:FF:FF:FF:FF  
          UP BROADCAST RUNNING NOARP  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:32
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

vif2.1    Link encap:Ethernet  HWaddr FE:FF:FF:FF:FF:FF  
          UP BROADCAST RUNNING NOARP  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:32
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)

wlan0     Link encap:Ethernet  HWaddr 00:1C:BF:34:C1:A0  
          UP BROADCAST MULTICAST  MTU:1500  Metric:1
          RX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 frame:0
          TX packets:0 errors:0 dropped:0 overruns:0 carrier:0
          collisions:0 txqueuelen:1000
          RX bytes:0 (0.0 B)  TX bytes:0 (0.0 B)
Ami így, egy valós támadási felületet ad a rendszerhez, és ezt a marketing ódák figyelmen kívül hagyják! Ezek után magától érthetődő, hogy a virtuális és fizikai interfészek közötti hálózati forgalomról is a dom0-ban kell gondoskodni:
Chain INPUT (policy ACCEPT 0 packets, 0 bytes)
 pkts bytes target     prot opt in     out     source               destination         

Chain FORWARD (policy ACCEPT 0 packets, 0 bytes)
 pkts bytes target     prot opt in     out     source               destination         
    0     0 ACCEPT     all  --  brshared brbridged  0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           
    0     0 ACCEPT     all  --  brbridged brshared  0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           
    0     0 ACCEPT     all  --  brwireless wlan0   0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           
    0     0 ACCEPT     all  --  wlan0  brwireless  0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           
    0     0 REJECT     all  --  brshared *       0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           reject-with icmp-port-unreachable
    0     0 REJECT     all  --  brwireless *       0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           reject-with icmp-port-unreachable
    0     0 REJECT     all  --  *      brshared  0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           reject-with icmp-port-unreachable
    0     0 REJECT     all  --  *      brwireless  0.0.0.0/0            0.0.0.0/0           reject-with icmp-port-unreachable 

Chain OUTPUT (policy ACCEPT 0 packets, 0 bytes)
 pkts bytes target     prot opt in     out     source               destination
Ha a fenti csomagszűrő szabályokat hálózati szakemberként nézzük, láthatjuk, hogy nincs túlbonyolítva a dolog ;) Természetesen egy Type2 hypervisorhoz képest ez semmivel sem rosszabb megoldás, ám a biztonságos szeparáció elnevezés ezesetben megtévesztő lehet. Várhatóan, a titokzatos XT verzióban a maximális biztonság érdekében ezen eszközök további szeparációjáról beszélnek... Ilyen jellegű szeparáció nyomait fedezhetjük fel, ha megnézzük milyen VM-ek is vannak a gépünkön:
 ID  | Name               | UUID                                 | State     
-----+--------------------+--------------------------------------+--------
   1 | uivm               | 00000000-0000-0000-0000-000000000001 | running   
   2 | windows7           | d5f0e6ae-22ba-4386-8fd0-a78f15c2c6ed | running
Trmészetesen, a windows7 nevű az, amit én magam hoztam létre, a másik pedig egy gyári - a nevéből ítélve - a VM váltó felület, és a globális beállításokért, és a  Synchronizer-rel való kapcsolattartásért felelős virtuális gép lehet.

Összegzés

Ha az egyéb (biztonsággal és működéssel kapcsolatos) részletek nem különösebben érdekelnek, akkor tulajdonképpen a rendszer kész és működőképes, hiszen használhatunk egyszerre több operációs rendszert, váltogathatunk közöttük, és akár központilag előkészített céges VM-eket is letölthetünk/használhatunk. Mindezt ingyen. Ha azonban valós biztonságot is remélünk, akkor tisztában kell lennünk ezen megoldás részleteivel is, nem bedőlve a marketing szövegeknek. A biztonságon kívül, van ezért még egy-két kérdéses pontja a Citrix megoldásának: kezdve a VM-ek mentési lehetőségeitől, egyészen a VM-ek közötti adatcsere lehetőségéig. Mivel azonban a terméknek egyelőre nincs életképes konkurenciája, így más lehetőség hiján ez az egyedüli valódi deskop virtualizációt biztosító megoldás. Ha tetszik használjuk, ha nem akkor várunk bizakodva az újabb vezriók és/vagy a konkurrencia megjelenésére ;)  

Biztonságos desktop OS?

Sajnos kevesen vannak egyáltalán tisztában azzal, hogy miféle veszélyeknek van kitéve egy átlagos felhasználó számítógépe, és a rajta tárolt bizalmas/értékes adatai. Ha pedig nem átlagos, hanem pl: magas beosztású vezetőről, vagy bizalmas adatokkal dolgozó szakemberekről, vagy éppen egy IT biztonsági szakemberről van szó, akkor a veszély még komolyabb! A hordozható számítógépek, okostelefonok, és egyéb kütyük elterjedésével a helyzet csak egyre romlik, hiszen ezekkel az eszközökkel céges hálózatokat, leveleket, és egyéb bizalmas adatokat is elérhetünk. A leggyengébb láncszem persze legtöbbször maga a felhasználó. Köszönhető ez a informatika világának rohamos - sokak számára követhetetlen - fejlődésének, és a marketing gépezetnek, ami pedig elhiteti velünk, hogy a fészbúk elérése a legfontosabb dolog a világon ;) Aki képes ezen átlátni, és egy kicsit is érdekli, hogyan tudhatja biztonságban a laptopján tárolt adatait, az lapozza végig ezt a rövid prezentációt, ami valójában már egy konkrét megoldásra is fókuszál, azonban termékektől függetlenül is a probléma forrására igyekszik felhívni a figyelmet...

A megoldás: szeparáció

Előfeltételek

A fenti ábrán látható architektúra megvalósításának elengedhetetlen feltételei a következők:

Hardver

Ez alapvető fontosságú processzor feature. Ennek megléte (bekapcsolt állapota) nélkül egyáltalán nem használható egyetlen HVM Hypervisor sem. Bővebben... A Xen azonban nem csak HVM domaineket (virtuális gépekt) képes létrehozni, sőt a Qubes 1.0 VT-x nélkül is működőképes, mivel nem HVM virtualizációt használ. Ez a fícsört szinte minden mai processzor támogatja, ám sok laptop BIOS-ból hiányzik a ki/be kapcsolás lehetősége. Az én laptopom (Esprimo V5505) is ebbe a kategóriába tartozik, így kicsit hackelni kellet a BIOS-t hogy bekapcsolható legyen. Ez a chipset feature ahhoz szükséges, hogy a különböző I/O eszközöket is biztonságosan hozzárendelhessünk különböző VM-ekhez. Ennek megléte nélkül technikailag működőképes megoldást hozhatunk létre, viszont biztonsági szempontból nem leszünk sokkal előrébb. Bővebben... Megléte opcionális, ezzel még tovább növelhetjük rendszerünk megbízhatóságát. Az Intel legújabb technológiája, ami a fent említett 'alap' dolgokon felül, a még teljesebb hardver virtualizáció megvalósítását tűzte ki célul. Bővebben...

Szoftver

Ha a hardveres alapfeltételek adottak, akkor már csak a megfelelő szoftver kell a megvalósításhoz. Technikailag bármelyik Hypervisor alkalmas lenne erre, a gyakorlatban mégis egyelőre csak Xen alapú megoldások léteznek: A projekt egyelőre 'beta' állapotban van, azonban technikailag a legjobbat szeretnék kihozni belőle, így a biztonság az első és legfontosabb szempont. Ennek ellenére egyedülálló integrációs kiegészítő szoftvereken dolgoznak, ami a különböző VM-ek közötti állománycserét, és interakciót igyekeznek biztosítani 'felhasználóbarát' módon. Egyetlen hátrányos tulajdonsága, hogy egyelőre csak Linux alapú VM-eket lehet benne használni, egészen konkrétan: Fedora Mivel sokaknak nem ez a szimpatikus disztribúció, így az ismeretlen felület és beállítási lehetőségek a tesztelés során némi kényelmetlenséget okozhatnak. Nagyobb baj az, hogy akinek elengedhetetlen a windows-os VM, az nem sokra megy ezzel egyelőre :( A projektről azóta több cikk is született:
  1. Qubes – Beta3
  2. Qubes 1.0 – RC1
Ez a szoftver a Citrixtől, ugyan ezt ígéri, ám esetükben a windows az alapértelmezett VM, a Linux egyelőre 'experimental' jelzéssel van ellátva. A termékről azóta külön cikk is született...