DotRoll – Tárhely

Facebooktwittergoogle_pluslinkedin
Manapság tárhely szolgáltatót választani igen nehéz, főleg ha ennél lényegesen professzionálisabb környezetből kell valamit egy egyszerű webhostingra költöztetni... Technikai szempontból nézve egy saját szerverhez és/vagy VPS szolgáltatáshoz viszonyítva egy webtárhely egyszerűen nevetséges. Nyilvánvaló viszont, hogy azért van mégis létjogosultsága, mert átlagosan 10-12x olcsóbb mint a fent említett komoly szolgáltatások bármelyike, és nem kell hozzá külön 'rendszergazda' sem. Biztonsági szakemberként, jelentős szakmai háttérrel, most a saját oldalaimat költöztettem egy professzionális VPS-ből a DotRoll tárhely szolgáltatására. Mivel nagyjából tudtam mire számítsak, nem voltak igazán nagy elvárásaim, és az oldalaim működéséhez mindössze egy WordPress-t futtatni képes szerverre és a hozzá szükséges adatbázisra volt szükségem. Maga a költöztetés a WordPress-nek (és a rendszeres mentéseimnek) köszönhetően pár perc alatt megvolt. Sok idő kellett azonban a számomra eddig ismeretlen cPanel - és az alatta lévő környezet kiismeréséhez. Ez is inkább annak köszönhető, hogy én pontosan tudtam, hogy mit szeretnék létrehozni, de azt nem hogy a cPanel tervezői (és a DotRoll üzemeltetői) azt hogyan valósították meg - átlag felhasználók számára is kezelhető módon :) Az online support azonban készségesen segített minden felmerült kérdéseim megválaszolásában :) Mire minden elkészül, kiderült mit is kaptam a ~7000 magyar forintomért cserébe:

DotRollBASIC

Az előre megadott paramétereket bárki megtekintheti a fenti linken. Ami viszont csak a kifizetés után derült ki - legalábbis számomra:
  • Hozzáférési lehetőségek

A tárhelyhez alapvetően egyetlen (a rendszer által generált) felhasználót - és a számára kialakított 'chroot' környezetet kapujuk. Ezen belül tudunk mindent a cPanel-es management felület segítségével megoldani. Többek között, hozhatunk létre korlátlan számú, általunk megadott könyvtárhoz hozzáférő FTP (és/vagy webDAV) felhasználókat. Ez nagyon hasznos, főleg ha egymástól független oldalakat akarunk üzemeltetni és/vagy több adminisztrátor dolgozik ezeken...

SSH hozzáférés sajnos csak a drágább csomaghoz jár :(

  • Hozzárendelhető domainek

Jelen csomaghoz 5db domain (ezek alá viszont akármennyi aldomain) rendelhető. Ezt viszont úgy kell érteni, hogy amit a regisztrációnál megadtunk, mint 'Main Domain' annak a document root-ja mindenképp a ./public_html könyvtár lesz, és ezt később nem - vagy csak adminisztrátori beavatkozással módosítható. A további domainek számára azonban szabadon megadhatunk bármilyen könyvtárat...

A cPanel nagyon 'user friendly', ezért oda kell figyelni, hogy mit hová rendel nekünk puszta segítőkészségből ;)

  • DNS kezelés

Pozitív csalódás volt, amikor láttam hogy 'advanced módban' mindenféle (MX, A, CNAME, TXT) rekordot hozhatunk létre, általunk megadható egyedi TTL értékekkel :)

Cserébe először ki kell gyomlálni a cPanel által automatikusan létrehozott felesleges szemetet ;)

  • Állomány jogosultságok

Na itt azért már van kavarás rendesen. Alapvetően a webszerver a saját felhasználónk nevében fut, emiatt hozzáfér MINDEN állományhoz, és azokat amik a home könyvtárunkon belül van, akár írhatja is! Na, amikor ez kiderült számomra, akkor futottam újabb köröket a VPS szolgáltatókkal...

Ez ugye több szempontból is problémás, legfőképpen azért mert a különböző domainek alatt elhelyezett oldalak is ugyan ennek az egy felhasználónak a nevében futnak. A másik, hogy így sajnos NEM LEHET biztonságos oldalt létrehozni.

  • Backup

Gondolom ez szintén alap cPanel modul, szépen mindent egy állományba összegyűjt számunkra, nekünk csak le kell mentenünk rendszeresen. Persze automatizálni így nem nagyon lehet - de már ez is nagy segítség egy csupasz FTP-hez képest.

  • Naplózás

Ismét egy nagy pozitívum, hogy választhattam melyik logelemzó szoftverrel (Awstats, Logaholic, Webalizer) etesse meg a webszerverem logjait. És ezek aztán tudásukhoz mérten mindenféle csodás grafikonon mutatják meg ki tévedt az oldaunkra, és miket nézegetett rajtuk :)

  • Biztonság

Mivel jó pár éve már ezen a területen dolgozom, így egy átlag adminhoz képest  várhatóan sokkal nagyobbak az elvárásaim, és sokkal kritikusabban nézem a dolgokat. (Lásd: a 'Kapcsolódó Írások' alatti cikkeimet)

  • A (clear) FTP hozzáférés szerintem vicc, így 2013-ban.
  • Az Apache szerverben csak 'Basic Auth' modul van, ami megint csak elavult már manapság. A 'Digest Auth' modul betöltése pedig nem lenne egy bonyolult feladat.
  • A már részletezett file rendszer jogosultsági problémák miatt egy ilyen tárhely a botnetek melegágya.
  • a PHP-hez semmiféle hardening megoldást nem használnak, nincsenek letiltva a system hívások, sem pedig a 'remote' függvények sem.
  • A KIFELÉ menő forgalom tiltására/korlátozására nincs lehetőség.
Összességében nézve lenne mit javítani a szolgáltatáson, de persze érthető, hogy ennyi pénzért nem várhatok túl nagy csodát... Jelen esetben úgy érzem jobban jártam volna több kisebb csomaggal, amikhez csak egyetlen domain rendelhető, mert így technikailag sajnos nem lehet őket megfelelően elszeparálni.
Facebooktwittergoogle_pluslinkedin